Sztomaexpo

IV. Sztómaexpó 2015.10.18

sztomaexpo4Idén, 2015. október 18-án került megrendezésre a IV. Sztómaexpó, Budapesten, a Hotel Gellértben, (cím: XI. került Budapest, Szent Gellért tér 1.) A részvétel az idén is díjmentes volt.

A rendezvény fővédnöke idén Dr. Hoffman Tamás polgármester, szakmai védnök pedig Dr. Novák Krisztina Országos Betegjogi, Ellátott jogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ az OBDK főigazgatója volt. A rendezvény célja most is az volt, hogy a műtét előtt álló betegekkel és a már sztómával élőkkel is megismertessék a jogaikat, és azokat a lehetőségeket, amelyek biztonságosabbá, élhetőbbé tehetik mindennapjaikat. A rendezvényen az érdeklődők hallhattak előadást a sztómaviselők jogairól Dr. Novák Krisztina előadásában, aki többek között azt is elmondta, hogy „a tájékoztatáshoz való jog és az egészségügyi dokumentációhoz való hozzáférés sérül leggyakrabban.” Részletesen megtekinthető az interneten: http://youtu.be/MWA_o74SJXc

Foto: Van holnap! Zsákos alapítvány!

Az érdeklődök halhattak még „Mozgás sztómával” című előadást Horváth Eszter fizioterapeutától.

A rendezvényen a betegek és a hozzátartozóik szakemberektől - sztómaterápiás nővértől, dietetikustól - kaphatnak segítséget a mindennapi problémáik megoldásában akár az eszközökkel, akár a táplálkozással kapcsolatban. A résztvevők mintát kaptak a tápszerekből, valamint megismerhették a Coloplast és a Dansac bőrápoló eszközeit. Az érdeklődők az ún. „beszélgető sarok”-ban a János Kórház ILCO Klubjának képviselőivel beszélgethettek.

Ezen a rendezvényen a Magyar Szómaterápiás Nővérek Egyesületét Horváth Katalin Beatrix – egyben a Zsákos Alapítvány önkéntes sztómaterápiás nővér tanácsadója - képviselte.

Idén is igen nagy számban jöttek oda személyesen a sztómaterápiás nővérhez. Meglepően sok volt a fiatal, IBD miatt sztómaviselővé vált látogatók száma.

A leggyakoribb problémák: aktív élet sztómával: strandolás, sportolás sztómazsákkal; sztóma elfogadási problémák, helyesebben nem tudják elfogadni a sztómásságot; zsákleválási gondok, azaz napi többszöri zsákleesések, valamint termékkipróbálási igények voltak, mivel csak egy cég termékét ismerték; és bizony rácsodálkoztak, hogy ma Magyarországon több sztómazsákot forgalmazó cég termékei is rendelkezésre állnak a sztómaviselők számára. Volt olyan fiatal sztómaviselő is, aki „csak” beszélgetni akart velem, sztómaterápiás nővérrel. Elmondása szerint neki nincs gondja a sztómája ellátásával, visszatért a munkahelyére, ahol műtétje előtt is dolgozott, csupán kíváncsiságból látogatott el erre a rendezvényre. Arra a kérdésemre, hogy ő elfogadta-e sztómáját „igen”-nel válaszolt. Megkérdeztem tőle, hogy ő, mint sztómaviselő, mit javasol nekem, mint sztómaterápiás nővérnek, hogy ilyen műtét után én hogyan tudnék nagyobb segítséget nyújtani egy új sztómaviselőnek, hogy minél előbb el tudja ezt, a megváltozott állapotát fogadni. Erre azt a választ kaptam, hogy fontos, hogy az embernek legyen célja, és hite. Műtét utáni felépülésében és állapotának elfogadásában elmondása szerint ezt ő a vallásban találta ezt meg.

Hogy kell egy cél és a valamiben való hit is szükséges, ezt tapasztaljuk mindennapi munkánk során is, nemcsak sztómaképző műtétek esetében; hiszen az a beteg, akinek vannak céljai, és hisz a gyógyulásában, az őt ellátó szakemberekben, hamarabb talpra áll, mint azok a társaik, akiknek nincs céljuk. Hogy kinek mi a célja, és ki miben hisz, a gyógyulás szempontjából úgy gondolom, hogy számunkra, szakemberek számára teljesen mindegy mi az, de sztómaviselőinket támogatnunk kell abban, hogy ők nem kiszolgáltatott részei a társadalomnak, hanem rájuk is, mint emberre ugyanolyan szükség van, mint mindenki más emberre.

A szóbeli tanácsadáson kívül az egyesületünk által kidolgozott írott anyagokkal is elláttam a hozzám fordulókat.

Úgy gondolom, mivel a felmerülő problémák széles skálájával találkoztam ismét, bőven akad még megoldandó feladat számunkra.

Az MCCBE-ből is megkerestek sztómaviselők, akik kedvesen mondták, hogy „csak nézelődni” jöttek, és elmesélték kellemes nyári élményeiket; volt, akihez a gólya is megérkezett, és ezt az örömét szerette volna megosztani velem, és megmutatta kislánya fényképét. Ez egy kis napfényt hozott számomra: mégis érdemes sztómaterápiás nővérnek lenni!

Horváth Katalin Beatrix
SE ÁOK I. sz. Sebészeti Klinika

 

 

nea 01

th

Honlapunk az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő  és a Nemzeti Együttműködési Alap 
NEA-UN-17-M -0834 azonosító számú pályázat támogatásával készült.