Egészség rehabilitáció Konferencia

DSCN5198Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete, a WHO október másodikát a sztómások Világnapjává nyilvánította, hogy felhívja a figyelmet e betegek rehabilitációjára, illetve a sztómához vezető betegségek megelőzésére.
Ez alkalomból immár VIII. alkalommal szervezett konferenciát a Magyar ILCO Szövetség „A sztómával élők egészségügyi, szociális és pszihés életvitelének javításának alternatívái” címmel.  A rendezvény fővédnökei Dr. Ónodi-Szűcs Zoltán Egészségügyért felelős Államtitkár és  Dr. Cserháti Péter Rehabilitációs szakellátás fejlesztéséért felelős miniszteri biztos volt.

A konferenciának Mórahalom  Colosseum Hotel adott otthont. A rendezvényen csaknem az ország valamennyi ILCO tagszervezete képviseltette magát. A konferencia időtartama alatt Gyógyászati Segédeszköz gyártó és forgalmazó cégek kiállítást és vásárt tartottak kiegészítő termékeikből, tanácsot adtak az érdeklődőknek. Igen nagy számban képviseltették magukat a sztómaterápiás ápolók, akik  patronáló nővérként, vagy meghívott előadóként voltak jelen.
Az egynapos szimpóziumot Nógrádi Zoltán Mórahalom polgármestere nyitotta meg.
Az orvos szekció előadásait Dr. Budai András országos szűrési koordinátor nyitotta meg,  a 2017-ben bevezetésre kerülő szervezett vastagbélrák szűrés aktuális helyzetéről tartott minden kérdésre kiterjedő tájékoztatást. Előadásában ismertette a szűrés átfogó céljai mellett annak menetét, valamint kitért az érintett célcsoportra, és a financiális kérdésekre is.
„Az anus prae fajtái” -ról a sztómaképzéshez vezető kórképekről dr. Hollósi Antal sebész főorvos az UJPA klub patronáló orvosa tartott tájékoztatót. Őt Dr. Nagy András Péter a   MISZ elnöke követte kapcsolódó témával, és Dr„az anus prae szövődményeinek sebészi rekonstrukciói” –t ismertette.  Dr. Szentpéteri Félix az Uzsoki Kórház sebész főorvosa a vastagbél dagantos betegek gondozásáról, rendszeres ellenőrzéséről tájékoztatta a hallgatóságot, és ezen folyamat többéves tapasztalatairól számolt be.
„ A sztóma körüli bőr ápolása a szövődmények kezelése” címmel hallhattunk szaktanácsokat és láthattunk példákat Brunyóczki Elza okleveles egyetemi ápoló sztómaterápiás nővértől a Szent Imre Kórház Sebészeti osztályán szerzett tapasztalataiból. Előadásában hangsúlyozta, a gyógyászati segédeszközök kihordási idejére vonatkozó gyártói ajánlás betartását, ill. a legalapvetőbb ellátási szabályokat. Kitért a leggyakoribb bőrproblémák okára azok megoldására ismertetett alternatívákat. A gondozási események dokumentálásának fontosságára hívta fel előadásában a figyelmet Deák Gyuláné a gyulai Pándi Kálmán Kórház sztómaterápiás ápolója.
Hubikné Klein Margit a mozgás örömére és fontosságára ill. jótékony élettani hatéásaira hívta fel a hallgatóság figyelmét, majd Nuber Arnold az Orvostechnikai Szövetség szekcióvezetője a hazai segédeszköz ellátás aktuális helyzetét vetítette elénk.
A délutáni szekciók Kunosné Kothencz Anna Kalocsa és környéke ILCO Klub vezetője tartott előadást a sztómaviselők pszihoszomatikus gondozásának kérdéskörében. Tudjuk jól, hogy a közösség milyen rendkívüli hatással lehet a betegekre, a sztómaviselőkre, és tapasztaljuk, hogy az ILCO Kluboknak milyen nagy szerepe van a társadalmi reintegrációhoz vezető úton. Ezen témekörben betekintést kaphattunk az Erzsébet ILCO mindennapjaiba, Hamar- Bonta Judit patronáló sztómanővér jóvoltából.  Dr. Dudás László ügyvéd segítségével képet kaphattunk a fogyatékkal élők és szervezeteik jogi helyzetéről, a mai hazai helyzetről, törvényi és jogszabályi hátterekről. A sztómával élők  társadalmi életvitelének alternatíváinak bemutatása során a pszihoszomatikus gondozásról, a civil szervezetek, ILCO klubok szerepéről valamint a fogyatékkal élők jogi kérdéseiről számoltak be előadóink. Befejezésül a sztómaviselők pszihés küzdelmeiről, az önértékelés visszanyeréséről, a megváltozott testkép elfogadásáról szóltak előadóink. Ismertették azokat a tréningeket amelyek segítséget nyújthatnak az önbecsülés a teljes élet visszanyeréséhez. Köszönet a Pécsi Tudományi Egyetem előadóinak Csókási Krisztinának és Káplár Mátyásnak, valamint Dr. Lajtos Melinda klinikai pszihológusnak.

Október. 01.

A délelőtt programja: Kerekasztal beszélgetés az irrigálás eszközellátási problémájáról.
Pollák Ottó a Délpesti ILCO Egyesület elnöke számolt be az irrigálással kapcsolatos tapasztalatairól, majd Magyarfalvi Imre tartott előadást ebben a témában rávilágítva az eszközellátás problémáira. Parázs vita alakult ki a jelenlévő sztómaviselők és a szakmát képviselő sztómaterápiás ápolók között, mely alkalmat szolgáltatott arra, hogy bizonyos félreértéseket tisztázzunk, illetve meghallgassuk az elhangzottakkal kapcsolatos szakmai véleményeket. Néhány kérdésben született megoldás ( pld: egyedi méltányossági kérelem többlet eszköz kiszolgáláshoz). Néhány esetben viszont nyitott maradt a kérdés...
A megbeszélésről jegyzőkönyv születik, a jelenlévő szakmai képviselőket arra kérték fel, hogy szakmailag támogassák az indítványt a többlet eszköz bevezetéséhez ( 4 db irrigáló szett/1 év, ill 365 db. Leeresztő zsák/ 1 év)

A délután a napsütés, alkalmat adott  egy kis mókához. Játékos vetélkedő következett mind ügyességi mind szellemi teljesítésünk felmérésére, melyet Szaszkó Józsefné Marcsi szervezett, és a lebonyolításban segítői voltak Hubikné Anna és Mucsi Ilona a sztómanővérek képviseletében.  7 csapat küzdött meg egymással. Volt labdajáték, horgászás, darts, sorverseny, aktiviti, találós kérdés… Remekül érezték magunkat! Vacsora eredményhirdetés. Ezt követően zenés táncmulatság következett.

Ismét élményekkel teli kellemes hétvégét tölthettek  együtt, egymással, hiszen olyan ritka alkalom, hogy ilyen sokan együtt vannak Ők, a sztómások. Alkalom ez új ismeretségek megkötésére, a régiek ápolására, alkalom a lélek megnyugtatására, a test pihenésére, lehetőség új ismeretek szerzésére, tájékozódásra, szórakozásra. A rendezvény sokrétűsége egy sikeres rehabilitációs program alapja.

Örölünk, hogy ehhez a sikeres programhoz mi is hozzájárulhattunk!

Mórahalom, 2016.09.30- okt.02
Kémeri Julianna