Sztómaterápia története

A sztómaterápia története

1154-ben meghalt István angol király. Halálának közvetlen oka nem ismert de a korabeli írás így jellemzi a kórképet: " Olyan kórság, hogy a senyvedő ember igen nagyon kínálkozik kiüríteni a beleit, ám képtelen rá, noha az árnyékszékre jár"

Ezen információk alapján joggal feltételezhetjük, hogy a halál oka bélelzáródás volt, amely műtéti beavatkozást igényelt volna. Sajnálatos módon ebben az időben az orvosok csak a hashajtókra hagyatkozhattak, ha az nem segített higanyt adtak a betegenk, amitől azt remélték, hogy súlyánál fogva utat tör magának a bél üregében és átjut a szűkületen.

operacio0011710-ben Littre (francia sebész) elsőként írta le a kolosztoma készítésének módszerét; az ötlet onnan származhatott, hogy előtte éppen egy bélatresiában meghalt gyermeket boncolt.

1776 -ban Pillore (francia sebész) végezte az első tényleges sztómaműtétet. A végbél felől észlelte az elzáródást, majd a vastagbélen sztómát készített. A páciens 28 nap mulva hashártyagyulladásban meghalt.

1793-ban Duret (francia sebész) gyereken készített kolosztomát, aki végbél nélkül született. A gyermek 3 hét mulva meghalt, de maga a beavatkozás negy sikernek számított a maga idelyében.

1819- ben Mr. Pring (angol orvos) egy 64 éves tumoros bélelzáródásban szenvedő asszonyon végzett sztómaműtétet.

A gyógyítás gondozás és megelőzés fogalma már régóta ismert volt az emberiség történetében, de a nővéri ápolómunka valódi jelentőségét csak a 18. század végén kezdték felismerni, és a nővérképző iskolák is csak ekkoriban nyíltak meg Németországban.

1824-ben egy befolyásos angol üzletembernek kolosztómát kellett készíteni, és az orvosok gondolkozni kezdtek, hogyan lehetne valamiféle gyűjtőszerkezetet készíteni, amivel a beteg elláthatná saját magát. Az első próbálkozás egy bádogedénnyel történt, ami nem vált be az illeszkedése nem volt megfelelő. Az üzletember maga jött rá, hogy egy madártojás méretű puha szivacsdarab sokkal jobban használható, mert visszatartja a székletet, de a gázokat átengedi.

1839-ben J. Amussat (francia sebész) írta le elsőként a kolosztóma készítés módszerét (lumbális kolosztoma). A következő 50 év elfogadott módszere lett. A sztómát a deréktájon helyezte el, de technikának sok hátulütője volt így kikopott a gyakorlatból.

1851-ből származik az első vizeletdeviáció leírása Sír John Simon tollából, amikor a hugyvezetéket a végbélbe szájaztatta, mivel a betegenek hólyag fejlődési rendellenessége volt.

220px Florence Nightingale H Hering NPG x82368A "modern ápolás" bevezetése Florence Hightingale (1820-1910) nevéhez fűződik, aki a Krími háborúban végzett áldozatos munkája révén lett híres. Úttörő szerepet játszott a nők oktatásához és fizetett munkához való jogainak megteremtésében.

A sztómaápolás nővéri vonatkozásait taglaló első cikk 1926-ra dotálódik és Lancetben jelent meg (G.E. Stebbing, Lancet 2:1274, 1926)

Ne feledjük el, hogy a narkózis (éter és kloroform) 1846-ban terjedt el az USA-ban, ehhez jött Louis Pasteur jelentős felfedezése a mikrobiológiában amely segített megérteni, hogy a sztómaműtétek miért végződnek oly gyakran hashártya gyulladással.

A probléma 1867-ben oldódott meg amikor Lord Lister bevezette a szepszis megelőzés módszerét. 1928-ban kezdett elterjedni a penicillin, mely nagy áttörést jelentett a hasi sebészetben.

1911-ben Coffey publikálta az első eredményeket a szigmabél és hugyvezeték anasztomozisáról. Munkássága során egyszerűsítette és továbbfejlesztette módszerét, és 1925-ben ő használt elsőként ureterkatétert. A vizeletdeviáció megoldása továbbra is sok szenvedést okozott a betegeknek. Necrosis, ureterszűkület, gyakori fertőzések, pyelonephritis és egyébb szövődmények, nembeszélve a pszichológiai és szociális problémákról amiket a betegeknek át kellet élniük. Mivel a vizelet a végbélen át ürült, szinte állandóan vizes hasmenéssel küzdöttek.

1950-ben Eugen Bricker irta le az uretero- ileo-cutaneosztomia módszerét, amit "Bricker hólyegként" vagy ileum condiumként emlegettek. Az eljárás kevesebb szövődménnyel járt és jobb életminőséget biztosított a betegeknek.

A sztóma kifordításának ötlete Brooke és Turnbull együttműködéséből 1952-ben született és hatalmas előrelépést jelentett.

1969-ben Niels Kock (svéd professzor) bejelentette a kontinens ileosztomát, majd 1970-ben leközölte az első kontinens vizeletrezervoárt is.

C6aGB1vWQAErKogRupert Turnbull abban is elsőnek számított, hogy felismerte a sztómával élő betegeknek speciális ellátási igénye van, éppen ezért 1958-ban felvette és kiképezte egy korábbi betegét Norma Gillt. Később, 1961-ben elindította az első sztómaterápiás képzőközpontot az USA-ban (Cleveland Clinic)

Az Egyesült Királyságban az első képzőprogram 1972-ben indult útnak a londoni St. Bartholomew's Hospital keretein belül. Az első skandináv továbbképző intézmény 1980-ban nyitotta meg kapuit a gothenburgi Sahlgrenska Hospital területén, ahol Brigit Ottesen (Bispebjerg Hospital) volt az egyik első végzős hallgató. Ő volt az első dán nővér, aki speciális képzést kapott sztómaterápiából.

Manapság számos sztómaterápiás képzőprogram és szervezet létezik Németországban, Hollandiában, Olaszországban, Ausztriában, Afrikában, és a Távol- Keleten. Az elmúlt években Dániában a sztómaterápia jelentős fejlődésen ment keresztül. Az első sztómaklinika 1984-ben nyílt meg (Bispebjerg Hospital) melyet az első teljes állású sztómaterápiás nővér kinevezése követett. Ez a fajta fejlődés drámai módon javította a sztómával élő betegek rehabilitációs lehetőségeit.

1959-ben megalakult Dániában a COPA, az első betegegyesület, amely célul tűzte ki az enterosztomával és urosztomával élő betegek érdekének képviseletét. A Dán Colitis- Crohn Egyesületet 1989-ben alapították.

A sztómaterápiás eszközök terén az igazi forradalom 1972-ben következett be, amikor piacra kerültek a hidrokolloid ragasztóanyagok. Az összetételüknek, a jó tapadási képességüknek és annak köszönhetően, hogy megkötötték a bőrből származó nedvességet, az allergiás reakciók nagyon ritkák.

Forrás: Colosseum III. évfolyam. 2011. május

nea 01

th

Honlapunk az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő  és a Nemzeti Együttműködési Alap 
NEA-UN-17-M -0834 azonosító számú pályázat támogatásával készült.